2015. júl. 29.

Death

Egyszer találkoztam a halállal. Ült előttem nyugodtan, körülöttünk csend. Megkérdezte félek-e. 
-Nem. - feleltem, mire érdeklődve meredt rám. -Nem félek a haláltól, mert a halál nem fáj. A halál békés.  Ami előtte történik, az lehet, hogy ijesztő, mert bizonytalan, de utána már semmi nem számít. 
Lassan felemelte könyökét és az asztalra tette.  A szél fájdalmasan sikoltott, ahogy az üveg megtörte. A fák kíváncsian meredtek felém az ablakon át. Halkan, karcos hangon beszélt.
- Azt mondod, nem félsz tőlem, pedig mindened elvehetem. Bátor vagy. - súgta alig hallhatóan. 
-A meghaláshoz nem kell bátorság, meghalni mindenki tud. A bátorság ahhoz kell, hogy szembenézz vele. Mindent magammal vihetek, amire szükségem lesz. 
Mintha elgondolkodtattam volna egy percre, szemvillanásnyi kétely suhant át az arcán. 
- Az emberek azért félnek tőled, - folytattam- mert nem tudják mi lesz, rettegnek a változástól. Mert képtelenek elengedni a dolgokat, mert félnek attól, ha valaminek vége, hiszen azt gondolják, ha valami véget ér, az szomorú. Tévednek. Ha valaminek vége, azt éppenséggel, csak annyit jelent, hogy új dolog kezdődik helyette; se kevesebbet, se többet. Csak ezt nem értik. Azért félnek, mert nem értik, hogy mi lesz. Pedig ez valahol jó dolog. Én szeretem a meglepetéseket. 
Ekkor pedig látván, hogy valóban nem félek, elővette utolsó ütőkártyáját, lassan halkan, jól megízlelve ejtette ki a szavakat a száján. 
- És ha fájni fog? - gúny villant át az arcán, talán mintha még mosolygott is volna. 
- Mi a fájdalom? - kérdeztem. - A fájdalom elmúlik. A fájdalom egy aprócska pötty, ami egyre kisebbnek látszik az idő múlásával, végül pedig teljesen eltűnik. Gyenge ember az, aki meghátrál a fájdalomtól. A vége mégiscsak béke ennek is. Azért féljek tőled, mert nem tudom mi lesz? - hangosan felkacagtam. - Ha majd ismét találkozunk, régi barátként foglak köszönteni. 
-Úgy legyen.- felelte, majd lassan felemelkedett a székről és a szemembe nézett. - Úgy legyen. 
Elindult az ajtó felé, nem nézett vissza. Amint kilépett, az alakja halványodni kezdett, én pedig csak figyeltem, egészen addig, amíg már nem láttam, de szavai még ott csengtek a fülemben "úgy legyen". Tudtam, hogy úgy lesz...
Ellának.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése