... hogy ki is Ő? jogos a kérdés, hiszen, ha az ember szerelmes, gyakorta nem gondolkodik el azon, hogy mit is jelent neki a másik, és megszokássá válik az együttlét, megszokássá válik az egész közös élet, felváltják a kezdetben izgalmas mindennapokat a szürke hétköznapok.
Nem gondolnám, hogy a szerelem kitart a sírig, vagy ha mégis az nem túl gyakori dolog. egy idő után megszokássá válik a szerelem, és szeretetté alakul. eltűnik az az érzés, amikor remeg a lábad, ha meglátod, a pillangók a gyomorból, igen ennek mind nyoma vész, észrevétlenül az évek során, és helyébe jön az az érzés, amikor vigyorogsz ha  meglátod, és szereted vele élni a minden napjaidat, de már nem vagytok őrültek együtt, már csak a nyugis hétköznapok maradtak. aztán később ezt az érzést is felválthatja a szürkeség. ezek nem törvényszerűségek, de az emberek többségénél egy idő után bekövetkezik a szürkeség is. de miért? miért kell eljutni arra a pontra? az elején amikor dúl benned a szerelem,úgy érzed mindent képes lennél feladni érte, nem lenne szabad,hogy később a saját igényeid fontosabbak legyenek. amint közös az életetek nagyon sok mindent megosztotok egymással, ugyanolyan fontosnak kellene lenni mindkettőtök érzéseinek. nemde?!
szóval, ki is Ő...
Ő az egyik legcsodásabb dolog, ami valaha is történt velem. Ő az aki fel tud vidítani egy rettenetesen nyűgös napom után is, rám vigyorog és eszembe jut a napom, és rájövök, hogy az egész csak nézőpont kérdése, és ha már a nézőpont sem segít, csak nevetek. és pontosan ezt a dolgot kellene megtanulni az embereknek. nevetni. nem feszültnek és stresszesnek lenni egész nap, hanem feloldani a feszültségüket nevetéssel, mert higyjétek el, csodára képes a nevetés.
szóval összegzésként, Ő az aki teljes szívemmel szeretek....