mi a legrosszabb érzés?! majd én megmondom. 

...ott ült előttem, arcának vonalait alig lehetett kivenni a sötétből. csak ott ült és beszélt hozzám. minden egyes szava mintha tövisként hatolt volna végig az egész testemen. csak bámultam magam elé a sötétben, ő pedig folytatta. belül üvöltöttem " Kérlek hagyd abba!!", de valójában egy szót sem tudtam szólni. reszkettem. olyan voltam mint egy rémült kisgyerek. nem. valójában az voltam. egy rémült kisgyerek, aki sejtette, sőt szinte tudta, hogy el fogja veszíteni azt, ami neki a legfontosabb. az egész testem beleremegett ennek a gondolatába. végig az járt a fejemben, hogy nem veszíthetem el. nem, szükségem van rá. jobban, mint bármikor. eszembe jutott minden amit mondott. annyit mindent elmondtam volna neki, de nem ment. meg sem tudtam szólalni. hallottam minden egyes szívdobbanásom, és mire észhez tértem arra ő ott ült mellettem. megfogta a kezem, és azt suttogta a fülembe "szeretlek, nem foglak elhagyni", de nem tudtam abba hagyni a sírást, mert tudtam, bármikor meggondolhatja magát. és előtört.. hatalmas hangerővel tört ki belőlem a zokogás. megszűnt a külvilág, minden csendes lett volna, mintha az egész körülöttem lévő világ érezte volna azt a fájdalmat, amit én. azt a fájdalmat, amit nem lehet csillapítani és nem lehet leírni sem....