varázslatos.

... tudjátok, mi hiányzik a legjobban? amikor átölel. nem az amikor megcsókol, és nem az, amikor azt mondja szeretlek. az, amikor átölel. abban ahogy átölelt, mindig volt valami varázslatos. képes volt velem tudatni egy egyszerű ölelés során, hogy vigyáz rám, és szeret. sok minden megváltozott. a kettőnk kapcsolata,  viszonyulás a közös dolgokhoz, a fontossági sorrend; tulajdonképpen minden más is...kivéve AZT az ölelést. az még mindig ugyanolyan. függetlenül attól, hogy Vele élem a mindennapjaimat, vagy nélküle, az az ölelés nem változott. abban az ölelésben minden benne van. minden egyes ilyen ölelés során úgy tartom a karjaimban, mint egy lepkét. ha túl szorosan fogod, összeroppan, ha viszont nem fogod elég erősen elillan. igen. furcsa úgy felkelni reggelente, hogy tudom, hogy nincs itt. illetve itt van, csak már nem miattam. és az együtt alvás. az borzasztóan hiányzik. ahányszor kinyitottam a szemem, Ő volt az első dolog reggel amit megpillantottam. egy hatalmas gyönyörű barna szempár.

eltekintve ezektől én nagyon remélem , hogy boldog lesz, mert akkor volt csak ennek igazán értelme...
hiányzik. nagyon hiányzik. az hogy mellettem legyen. ott van minden gondolatomban. ahányszor a bal kezemre nézek, látom a gyűrűt. önkéntelenül is megfogom nap mint nap. azt gondoltam, hogy egyszerűbb lesz. amint az órára nézek eszembe jut: "ó igen, most indult el munkába. már haza is ért. biztos most fekszik le. lassan kelnie kell, nehogy elkéssen...". szóval ezek lettek a minden napjaim és semmi nem változtat azon, hogy szeretem...