alone

...egyre kevésbé bírtam magammal. napjaimat bezárva töltöttem a saját szobámban. a négy zöld fal között. ki tudtam volna menni ha akartam volna, csak a gond  éppenséggel az volt, hogy nem akartam. saját magamba zárkóztam a világ elől. néha előfordul. a szokásos napi egy órás mozgásomon kívül nem voltam hajlandó semmit csinálni. egyáltalán semmit. egyfolytában ugyanaz a kép volt a fejemben. ugyanaz a jelenet játszódott le minden egyes alkalommal. és már nem bírtam. nem szerettem az embereket. nem vágytam a társaságukra. egyedül ültem órákat a szobámba. bámulva a falakat, a tévét, vagy csak saját magam elé. rengeteget gondolkozva a semmin. olyan dolgokon, amiket nem tudok megváltoztatni. már semmi sem volt biztos. néha kicsit kinyitottam az ablakot, hogy némi levegő jöjjön be, de amint meghallottam az utca zaját meg is gondoltam magam. szorosan öleltem a párnámat a sötétkék pólómhoz. szinte hallottam a súrlódásukat, görcsösen öleltem, mintha soha nem akarnám elengedni. nem voltam szomorú. ez annál sokkal rosszabb volt. ezt nem tudtam megfogalmazni. ez annál sokkal összetettebb volt.  akkor és ott úgy gondoltam sosem kelek fel, hiszen akkor a komfortzónám kellős-közepét jelentette az ágyam...