chaos

... szóval hogy is jutottam el idáig, amikor szemtelen piszkos fantáziám és a saját undorító tévképzeteim tartanak életben? nos ez egy nagyon hosszú történet. talán nem is emlékszem az elejére. minden egyes pici lelki törés hozzájárult nagyban ehhez a mostani állapothoz. az összes hangos szó, csúnya nézés, összeszólalkozás, a csendes magány. igen, azt hiszem ezek mind löktek rajtam egy aprócskát. mostanra pedig odáig fajult a helyzet, hogy lelkileg definiálhatatlan vagyok. egy hatalmas vastagvonalas kérdőjel. érzem, hogy hatalmas változásra lenne szükségem. csak nem igazán tudom elkezdeni. illetve, ha jobban belegondolok talán már el is kezdtem. hiszen a beismerés valahol a gyógyulás jele. nem? azt hiszem ezt mondják. 

...mindent igyekszünk úgy értelmezni, ahogy jólesik, és nem úgy, ahogy valójában van....

...minden reggel erre a képre kelek. újra és újra lejátszom magamban. egyesével végiggondolom a részleteket. aztán megint és megint. mint amikor a pszichopata kínozza az áldozatát. csak én saját magamat kínzom. eddig csak ébren jutott eszembe, most viszont már ezzel is álmodok, az álomvilágomban tehetetlen vagyok vele szemben. mindig ugyanúgy történik, csak mindig egy kicsit máshogy. az összes lehetséges nézőpontból végigpörgettem már. de nem segít. nem tudok megszabadulni tőle. hiába tudatosítottam magamban, hogy az önsanyargatás nem megoldás, nem jutottam vele sokra. olyan, mintha az erős határozott énem, és a gyenge, kétségbeesett naiv énem harcolna. csatákat ugyan nyernek, de háborút képtelenek....