fallin'.

...egyre kevesebb emberi érzés maradt bennem. a sajnálat, a félelem vagy az együttérzés eltűnt. nem is emlékeztem már igazán milyen félni és félteni. hatalmas falat húztam magam és a világ köré. senki sem törhette át. üres fájdalom nyomta a mellkasom. talán az egykori bűntudat, mindazért, amit tettem. egészen megszokottá vált. elnyomtam. szó sem lehetett arról, hogy kiengedjem. jeges közönnyel vittem véghez mindent, amit elterveztem. ha igazán őszinte akarok lenni, rettenetesen hiányzott, hogy valaki vigyázzon rám.  a szeretet utáni vágyam olyannyira kielégíthetetlen volt, hogy könnyebbnek láttam teljesen magamba fojtani. a jégkirálynő tökéletes külsőnek bizonyult, magammal pedig elszámoltam, ha egyedül voltam. az igazat megvallva élveztem. élveztem, hogy kínzom magam, hogy feszegetem a lelkemnek minden határát, sőt át is lépem őket. a határ átlépésének velejárója pedig az volt, hogy szép lassan kihaltak az érzések. nem maradt már, csak a kéj, a vágy és a mámor. felületes, ideiglenes érzések voltak, de az enyémek. egészen beteges volt. pontosan attól fosztottam meg magamat, ami igazán boldoggá tehetett volna. azt hiszem, igazából nem voltam se bátor, se erős. féltem a boldogságtól. a magasból a mélybe vezet az út, és ezt már jól ismertem. egyszerűbb volt így. végignézni a saját pusztulásomat, a lelkemnek haláltusáját, amíg nem marad más, csak a dög. mert ő pusztított el, ő rágta az egész testemet belülről, a dög, aki mindent elpusztított, ami az útjába került...