smoking in car

...sosem dohányoztam az autóban. Bár gyakran vezettem és gyakran dohányoztam is, de a kettőt sosem csináltam együtt. Megtehettem volna, de olyan furcsamód természetellenesnek tűnt, hogy sosem volt hozzá merszem, pedig nagyon vágytam rá.
Az ujjaim alatt éreztem, ahogy a pohár szélén összegyűlt pára lassan összegyűlik aztán lecsordul. Száraz meleg volt a helységben, az a fajta meleg, amit csak télen érez az ember. A lecsorduló párára összpontosítottam minden figyelmem. Az ablak mellett ültem, közvetlen közelről akartam érezni a vihar pusztítását odakint, mégsem voltam rá kész, hogy kimenjek, csak figyeltem, ahogy a vihar feltép bármit, ami az útjába kerül és szintre észrevétlenül mindent elpusztít. Velem szemben ült, az asztal másik oldalán. Az én asztalomnál. Az asztal fölött apró kisülések pattogtak, amelyeket az ember a vihar közvetlen kitörése előtt érzékel. Egészen apró, észrevehetetlen jelenség volt az avatatlan szem számára. Azonban ezúttal semmi köze nem volt a kint kitörni készülő viharhoz, csak ő hozzá az asztal másik oldalán. A tekintetét magamon éreztem, szinte lyukat égetett a bőrömbe. Lassan a számhoz emeltem a poharat, a keserű gin égette a torkomat, kényszerítenem kellett magamat, hogy nyelni tudjak, mintha többé már nem lettem volna ura a testemnek. A gin kesernyés íze valamelyest visszahozott a valóságba, az ujjaim alatt lévő hidegre koncentráltam.
"Koncentrálj" - súgtam magamnak. A feszültség az asztal fölött elviselhetetlen volt, a légzésem szaggatottá vált, azonban amikor felpillantottam, elkapott a tekintetével és tudtam, hogy már nem ereszt. A mennydörgés a vihar hírnökeként hasított a köztünk lévő csendbe. Lehunytam a szemem, mert képtelen voltam tovább elviselni a pattogást. Az ujjaimat az asztal fa lapjába mélyesztettem, tudtam, mire kinyitom a szememet egészen közel lesz hozzám, közelebb, mint amit el tudok viselni, közelebb,  mint amit el akarok viselni.
Tudod, kinyitni a szememet olyan lett volna, mint az autóban dohányozni.