angel.

...rajongtam érte, pedig még csak nem is ismertem, sőt a nevét sem tudtam. roppant érdekes volt a kapcsolatunk, már ha nevezhetjük kapcsolatnak. mikor először megláttam, csak néztem. olyan különlegesnek tűnt. fekete volt a szeme. csak néztem és néztem minden áldott reggel, de sosem tettem ennél többet. mintha azt vártam volna, hogy ő lépjen. bármit. akármit. aztán legyőztem a félelmemet és mosolyogni kezdtem rá idővel. akkor láttam először a mosolyát válaszként. boldog voltam, mert ez azt jelentette, hogy már nem csak ő létezett az én világomban, hanem én befértem a világának résnyire nyitott ajtaján. letaglózott. klisé vagy nem klisé, de az a mosoly nem udvariasság volt, az a mosoly belülről jött. de itt megint vége szakadt a történetnek. ő volt az átmenet az álomvilágom és a valóság között. nem láttam három hónapig. fogalmam sem volt, mi lehet vele és miért nem jön. egyszerűen csak nem jött. iszonyatosan hiányzott a mosolya a reggeleimből. annyira unalmas volt minden. hiányzott a szikra, ami lángra lobbant mindent. aztán egy reggel amint a buszmegállóban álltam, ismét ott várt a buszra. rám elmosolyodott és köszönt.  nem tudom elmondani, hogy mit jelent nekem az a mosoly. nekem az a minden. hiányzott, hogy vele kezdődjön  a napom. elvarázsolta a reggeleimet, én pedig csak remélni tudtam, hogy ha varázsolni nem is, de hasonló csodát tudok véghez vinni az ő reggeleiben. amikor együtt utaztunk, észrevehetetlen volt minden más. jó ideje ment ez már így. azt hiszem lassan egy éve. nem tudom máshogy mondani, varázslat, amit velem tett. olyan volt akár egy angyal, és ezt meg is mondtam volna neki, ha lett volna hozzá bátorságom, de sose volt. soha nem mertem megszólítani, mert talán szertefoszlott volna az álomkép. roppant törékeny eszmény volt.  nem mondom, hogy beleszerettem, mert hihetetlenül hangzana. nem. ő egyszerűen csak az angyalom volt...