2014. aug. 27.

circus

...tudod, az egész élet egy cirkusz. egy baromi nagy cirkusz, ami a szórakozásról és szórakoztatásról szól, meg arról, hogyan tegyünk úgy mintha. majd e köré a mintha köré építjük fel az egészet. vegyük például az egyik legegyszerűbb példát, 
bohócot. minden előadás előtt kisminkeli magát, felfesti a hamis mosolyt, majd kimegy a színpadra és nevettet.  a műsor után pedig lemossa az egészet, és másnap kezdődik minden újra. szép lassan rutinná válik a nevetés, a nevettetés és semmi őszinte nem marad belőle. azon gondolkodtam, hogy miért is félnek ennyien a bohócoktól. arra jutottam, hogy ez az egész kicsit groteszk, ahogyan görcsösen próbál megnevettetni, miközben talán te is érzed, hogy ez az egész erőltetett és kényszeres, ettől válik ijesztővé. nézzük tovább. 
kötéltánc. az egész arról szól, hogy át kell jutni a túloldalra, eközben pedig meg kell találnia az egyensúlyt, hiszen anélkül nem megy. adott esetben még súlyt is cipel magával, amit végig kell vonszolnia az egész úton, ha viszont nem birkózik meg vele, akkor leesik és vége az egésznek. 
trapéz. elrugaszkodsz, és másra bízod az életed. csak reméled, hogy elkap és magasban tart és elég erős mindehhez, mert minden tőle függ. tőle függ az egész életed .lehet, hogy leesel, de fel kell állnod és folytatni, aztán továbbmenni és találni valakit, aki már elég erős, hogy megtartson, vagy saját magadnak kell elég erősnek lenned ahhoz, hogy fennmaradj.
 végül nézzük a tigriseket és oroszlánokat. megszelídíted az erősebbet, hogy erősebbnek tűnj. megalázod, uralmad alá vonod, miközben tudod, hogy egy pillanat tizedrésze alatt tépne darabokra, mert magadtól sosem tudnád uralni.  hát mi az élet ha nem cirkusz?...

4 megjegyzés:

  1. En most talaltam ra a blogodra es imadom!!! Nagyon jol irsz!! Felkeltette az erdeklodesem hogy ha nem nyalas sztori meg ilyenekrol szol akkor mirol! Es mit ne mondjak! Kellemesen csalodtam! :) nagyon jol irsz es az eletrol valo gondolkodasoddal is egyetettek (pl. cirkusz, question...) csak egy-ketto bejegyzest tudtam elolvasni de amint tobb idom lesz, akkor feltetlenul elolvasom az osszeset! :) pusszancs :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon nagyon aranyos vagy! Köszönöm szépen, örülök, hogy rátaláltál a blogomra, annak meg pláne, hogy tetszik. Részben az ilyen kommentek miatt éri meg csinálni az egészet!:) Remélem a továbbiak is tetszeni fognak!
      puszi

      Törlés
  2. Üdv! Már egy ideje olvasom a blogodat, de csak most jutottam oda, hogy írjak Neked!
    Zseniális vagy! :) Miközben olvasom az írásaidat azon kapom magam, hogy ott találom magam a leírt történetben. Már-már nem olvasok, hanem mintha egy film lenne, a szemem előtt történnek az események. A végén pedig, csak állok és azon gondolkodom, hogy honnan merítesz ihletett írásaidhoz. Nyilván élettapasztalat ,de van itt más is. Tehetség!
    Nagyon várom a következő írásod :)
    Üdv, Phil! :)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm, amit írtál. Örülök neki, hogy "látod", amit írok, mert ez talán az egyik legfontosabb dolog számomra, hogy lássátok, amiről írok. Hamarosan jön a folytatás.:)
    Anne

    VálaszTörlés